Felkészülni! 2015-től jön az EKAER

Egy új elektronikus rendszer bevezetésével igyekszik a kormány visszaszorítani az áfacsalásokat 2015-től. Az EKAER névre keresztelt rendszer lényege, hogy egy, az adóhatóság által működtetett elektronikus rendszerben kell eleget tenni a közúton szállított árukkal kapcsolatos bejelentési kötelezettségeknek. A teljes néven Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer azt ellenőrzi, hogy az Európai Unió más tagállamából Magyarországra, vagy Magyarországról az Európai Unióba irányuló, illetve a Magyarországon belül megvalósuló, a termék közúti fuvarozásával összefüggő adókötelezettségek teljesülnek-e.

[cml_media_alt id='1680']EKAER[/cml_media_alt]

2015-től jön az EKAER

Milyen esetben kell bejelentést tenni?

Az EKAER bejelentésre akkor lesz szükség, ha:

  1. az Európai Unió valamely tagállamából Magyarországra hoznak be terméket,
  2. Magyarország az Európai Unió valamelyik országába visznek ki terméket,
  3. belföldi forgalomban, első adóköteles termékértékesítés esetén nem végfelhasználó számára.
  4. kockázatos élelmiszerek esetében (ezek körét egy még előkészítés alatt álló NGM rendelet fogja meghatározni)
  5. egyéb kockázatos termékek esetében (ezek körét szintén a még előkészítés alatt álló NGM rendelet fogja meghatározni)

Kinek kell megtenni a bejelentést?

Az, hogy a bejelentést az EKAER rendszerben kinek kell megtenni, a körülményektől függ. A bejelentést a címzettnek kell megtenni abban az esetben, ha az Európai Unió valamely tagállamából hoznak be árut Magyarországra. Ha Magyarországról az Európai Unió egy másik tagállamába visznek ki árut, vagy belföldi fuvarozás történik, akkor az áru feladója kötelezett a bejelentés megtételére. A bejelentésnek több adatot kell tartalmaznia.

Könyvelés és könyvvizsgálat
Könyvelési szolgáltatásunkról bővebben itt, könyvvizsgálati szolgáltatásunkról pedig itt olvashat.
Ha külföldi érdekeltségű cége van, külföldi a tulajdonos, és hozzáértő angolul beszélő szakembert keres, akkor kérjen ajánlatot tőlünk. 

[like_to_read]Mit tartalmaz a bejelentés?

A bejelentésnek több adatot kell tartalmaznia. Meg kell adni a feladó, a címzett, valamint az áru adatait, ezen kívül szükség lesz a szállító jármű rendszámára is. Ezen adatokat be lehet írni egy elektronikus felületen, csupán internetkapcsolatra van hozzá szükség. Ha ez megvan, a rendszer kiad egy EKAER számot, mely 15 napig érvényes, ezután már nem lehet felhasználni. Ez a szám arra való, hogy azonosítsa az árut, miközben azt közúton szállítják. Aki a bejelentést megteszi, az felelős azért, hogy az EKAER számot a fuvarozó, vagy a fuvar szervezője is tudja, nekik ugyanis ellenőrzés során rendelkezésre kell azt bocsátani.

Hogyan lehet nyomon követni az árut?

Az útdíjrendszernek köszönhetően az áru folyamatosan nyomon követhető, mégpedig a rendszám bejelentésének segítségével. Ez jelenti ugyanis a kapcsolatot az útdíjrendszer, valamint az EKAER rendszer között. Az EKAER rendszerrel kapcsolatosan a fuvarozónak gyakorlatilag semmilyen felelőssége nincsen, csupán az áru feladójának vagy címzettjének, az útdíjrendszer viszont a fuvarozó felelősségét állapítja meg. A fuvarozót sem regisztrációs, sem pedig bejelentési kötelezettség nem terheli az EKAER számmal kapcsolatosan. Amennyiben nincs EKAER szám, vagy azt nem valós adatok alapján adták ki, bírság szabható ki, mely az áru értékének legfeljebb 40 százalékáig terjedhet. Lehetőség van arra is, hogy az árut lefoglalják a bírság mértékéig.

Aggodalmak

A rendszer 2015. januárban indul, azonban az addig hátralévő idő igen rövid. Emiatt kétséges a rendszer megfelelő kialakítása és működésbe léptetése, továbbá várhatóan a vállalkozások és a fuvarozók felkészülése sem zökkenőmentes.

További aggodalomra ad okot, hogy a szállítmányozó cégek a fuvarköltségek optimalizálása miatt akár az utolsó pillanatig is változtatják a fuvar útvonalat, a járműre kerülő termékeket. Ez tovább nehezíti a megfelelő bejelentést.[/like_to_read]

A felkészülést nehezíti, hogy a két szükséges NGM a kockázatos élelmiszerekről és az egyéb kockázatos termékekről még nem készült el.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.